BEVEZETŐ

 

William Golding: A legyek ura

 

„Egy csapatnyi angol kamasz, akiknek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. A fiúk testületeket választanak, törvényeket hoznak, igyekeznek ésszerűen berendezni életüket, ahogyan a brit gyarmatosító szellemet dicsőítő kalandregényekben szokás. A Legyek Urá-nak azonban más a kifejlete: ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.

William Golding, akit 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmaztak, regényében korunk alapélményét dramatizálja megrázó lélektani és gondolati hitellel. A Legyek Ura (1954) méltán számít a mai angol irodalom egyik klasszikus alkotásának.”[1]

 

A Legyek urát először tinédzser koromban olvastam. Eleinte nagyon tetszett ez a kalandosan kezdődő, nagyon olvasmányos mű, azonban néhány oldal után kifejezetten bosszantónak találtam. Abba is hagytam volna az olvasást, ha nem lettem volna kíváncsi arra, hogy a majdnem velem egykorú gyermekek hazajutnak-e végül Angliába, vagy sem, vagyis ha nem lett volna olyan „letehetetlen” a könyv.

Hogy miért találtam bosszantónak a könyvet? Akkoriban nem vizsgáltam más szemszögből a művet, csakis a sajátoméból, abból, hogy milyen gonoszak is tudnak lenni egymással a gyermekek. Szentül hittem, hogy ha lenne ott egy-két felnőtt velük a szigeten, akkor minden rendben lenne, és nem viselkednének olyan elviselhetetlenül durván, egymással. Az zavart leginkább, hogy párhuzamot tudtam vonni az akkori tapasztalataim, azaz az iskolatársaim egymáshoz való viszonyulása és a történetbeli gyermekek kapcsolata között.

Ma már tudom, hogy ez a könyv, sokkal többről szól, mint arról gonosz(nak tűnő) gyermekek egymást próbálják legyőzni. Megértettem, hogy az író a könyvében, egyrészt hogy párhuzamot húzott az akkori aktuálpolitikai helyzettel, másrészt pedig, bemutatja, hogyan működnek az emberek és a csoportok szokatlan helyzetekben. Korábbi tanulmányaim során sok érdekes kísérletről[2] olvastam, melyek a társas viselkedés jelenségeit, a csoportok működését és dinamikáját vizsgálják, melyek ebben a műben, ha nem is valóságos laboratóriumi körülmények között, és nem pszichológusok által, de reálisan mutatják be a különböző társas érintkezéseket, és azok eredményeit.

            Jelen dolgozatban, az általam felhasznált szakirodalom alapján fogom elemezni W. Golding A legyek ura című művében a csoportfejlődés folyamatát, valamint a csoporton belüli konfliktus megjelenését. A szakirodalmi feldolgozást és az elemzést igyekeztem logikai sorrendben összefűzni.

 

Csoportfejlődés, Csoportközi konflikutsok William Golding: a legyek ura című művében

 

A csoport

 

Az egyének között kommunikáció zajlik. A csoportok célja, hogy a tagjai számára normarendszert, tapasztalatrendszert és tevékenységi rendszert közvetít. A csoporttagok egymás kapcsolatát a kölcsönös függés, véleménycsere jellemzi, valamint elmondható, hogy a tagok hatással vannak egymásra.

 

Bruce W. Tuckman[3] szerint a csoportok négy fejlődési szakaszon mennek keresztül. Minden szakasznak van egy központi kérdése.

 

1. szakasz az ALAKULÁS

 

A csoporttagok még nem ismerik egymást, általában még nem egyértelmű, hogy miért jött létre a csoport, vagyis, hogy mi a célja. Kialakulatlanok a szerepek, és a szabályok a csoporton belül, valamint még azt sem tudni, hogy kié a „vezető” szerep. Erre a szakaszra főleg a bizonytalanság jellemző. A csoporttagok bizonytalanok a csoportban elfoglalt helyükkel kapcsolatban.

A fő, tisztázásra váró kérdések a „Ki vagyok én?”, „kik a többiek?” és „Mi ennek a csoportnak a célja?”

 

A szigetre került gyermekek 6-12 éves korúak. A kisebbek még azt sem értik pontosan, hogy mi is történt velük, míg a nagyobb gyermekeknek ugyan vannak naív elképzeléseik a történtekről, mégis elmondható, hogy senki sem tudja egyből, hogy mit is kéne csinálniuk, ebben az új helyzetben. Ralph az, aki a kagyló segítségével, mely mint szimbólum kíséri végig a történetet, összehívja a gyerekeket, és amolyan alakuló gyűlést szervez. Ebben segítségére van Röfi, aki egy meglehetősen hátrányos helyzetű gyermek, hiszen a fizikai adottságai, melyek fontossága adott körülmények között nem elhanyagolható, megakadályozzák abban, hogy a csoport vezetőjévé váljon. Röfi gondolkodása messze fejlettebb, mint a többieké, és ugyan a feladatok gyakorlati megvalósításában nem vállal szerepet, mégis ő az, aki a háttérből segíti a jó kiállású, jó kommunikációs készséggel megáldott Ralph-ot. Jack, a kórus vezetője, szintén jó képességű fiú, aki eleinte konstruktív ötletekkel támogatja a csoportot, és aki Ralph mellett szintén vezető szerepre pályázik. Tehát, Jack és Ralph azok, akiknek van esélyük a csoport vezetőjévé válni, mert mind a fizikai, mind a szellemi adottságaik megvannak a szerep betöltéséhez. Röfi egyrészt, mint „ész” van jelen, akit azonban a gyermekek nem tudnak értékelni, mert leragadnak a Röfi fizikai adottságai miatti ellenszenvnél. Ő lesz az a személy, aki mint szerencsétlen, sajnálnivaló figura él a csoport szemében, és az állandó csúfolódások céltáblájává válik.

 

2. szakasz a VIHARZÁS

 

Ennek a szakasznak a legfőbb jellemzője a konfliktusok kialakulása. A tagok keresik a helyüket a csoportban, versengés alakul ki a különböző szerepekért, valamint mindenki igyekszik elkerülni azokat a szerepeket, melyeket mások rájuk próbálnak erőltetni. A viták során megtörténik a csoport feladatának, céljának meghatározása, kialakul a csoport szerkezete és a belső hierarchiája.

Ezen szakasz végére a csoport formális és informális vezetői kiválasztódnak, és kialakulnak a szerepek a csoportban. Fő kérdés a: „Hol van a helyem a csoportban?”.

 

A szigeten kialakulnak a főbb szerepek. A vezető szerepért versengő Ralph és Jack közül Ralph kerül ki nyertesen, azonban ez szinte véletlen, mert a vezérválasztást főként az érzelmek befolyásolják nincs köze a realitáshoz. Jack eleinte elégedetlen a helyzettel, de Ralph mintegy megérezve ezt egy amolyan másod-vezető szerepet kínál fel neki, vagyis azt, hogy legyen a kórus vezetője, azon kórusé, amelyet a gyerekek vadászoknak neveznek el. Jack-et látszólag kielégíti az új szerep, vezetőnek érezheti magát, ha nem is az egész csoport vezetőjének, de legalább a legfontosabb alcsoporténak, akik az élelem, azaz a hús beszerzésével foglalkoznak. Látszólag a vezető szerepért folytatott konfliktus megoldódik, viszont annál nagyobb szakadék alakul ki Jack és Röfi között, akik sehogy sem tudják elviselni egymást. Jack túlságosan kukacoskodónak, okoskodónak véli Röfit, és ezt folyamatosan a tudtára is adja, minden gyűlésen lehurrogja és kigúnyolja, aminek eszközéül Röfi kövérségét, szemüvegét és tunyaságát használja. Röfi pedig nem tudja elviselni a fiú rosszindulatát, akarnokságát. A két vezér látszólag jól kijön egymással, egyes pillanatokban cinkostársaknak tekintik egymást, azonban a feszültség, melyet főleg Ralph igyekszik eloszlatni mindig megmarad közöttük. A többi gyermek csoportbeli szerepe pedig általában attól függ, hogy melyik vezetőhöz tartoznak. A Jack-hez kötődő fiúk általában vadabbak, mozgékonyabbak, agresszívebbek, míg a Ralph mellett állók inkább ötletességükkel, emberségességükkel tűnnek ki. Azonban Jack-en kívül minden fiúra elmondható, hogy időnként urrá lesz rajtuk a félelem, kétségbeesés illetve a kétkedés a cselekedeteik helyességében.

 

3. szakasz a NORMÁZÁS

 

Kialakul egy közös norma-, és értékrendszer, a személyközi kapcsolatok is szorosabbá válnak, és megjelenik az összetartozás érzése. Nő az egyes csoporttagok közötti összhang, egymás iránti megbecsülés tisztelet. Ennek a szakasznak a központi kérdése a „Hogyan működjünk?”.

 

Az előző szakasznál már említettem, hogy a szigeten a vezetőválasztás után úgy tűnik, hogy nagyjából kialakul egy csoport, amelyről azonban később kiderül, hogy nem az elhatározott formában működik. Azonban már jól látszanak a személyközi kapcsolatok, például Röfi és Ralph barátsága, ahol ugyan Ralph nem mutatja ki, hogy mennyire hallgat Röfire, mégis jól látszik, hogy a fiú szinte minden gyakorlatias ötletét felhasználja, és követi a tanácsait. Szintén említettem, hogy a két vezető fiú is cinkostársai egymásnak, ez azonban egy nagyon labilis kapcsolat, végig érezhető, hogy előbb-utóbb vége lesz ennek a barátságnak.

 

Miután kialakul a csoportstruktúra, a csoportban úgynevezett kommunikációs csatornák létesülnek. Az információ minden csoportban egyenlőtlenül oszlik el, és jellemző, hogy a személy annál pozitívabban érez csoportja iránt, minél inkább hozzáférhet az információhoz.

 

Az információk és a döntések a szigeten lévő csoportban, (később csoportokban) is egyenlőtlenül oszlanak el. A két vezér dönti el a fontosabb kérdéseket, melyeket demokratikusnak tűnő gyűléseken hoznak a többiek tudomására, akiknek azonban nem sok beleszólásuk van a döntésekbe. Még Röfi se nagyon tud hozzászólni ezekhez, mert Jack folyton nevetségessé teszi a többiek előtt, annyiban azonban különleges a szerepe, hogy ő legalább hátulról, nem nyilvánosan irányítja Ralph-ot, olyan formában, hogy tanácsokat, ötleteket ad neki, felhívja a figyelmét a megoldandó kérdésekre és a megvalósítandó feladatokra.

 

A csoportkohéziót aszerint határozhatjuk meg, hogy mennyire elkötelezettek a tagok a csoport közös normái és céljai iránt és mennyire pozitív érzelmek fűzik őket egymáshoz és csoporthoz. Minél erősebben azonosul valaki egy csoporttal, annál valószínűbb, hogy egyéni viselkedését a csoportfolyamatok képesek megváltoztatni[4], tehát nem ritka, hogy a csoporttagok értékei, attitűdjei megváltozhatnak a csoporthoz való alkalmazkodás során.

 

A szigeten lévő fiúknak eleinte speciális helyzetük van abból a szempontból, hogy nem volt választásuk abban, hogy akarnak-e csatlakozni a csoporthoz, hiszen az számukra is egyértelmű volt, hogy ezen a lakatlan szigeten csak akkor tudnak boldogulni, ha alkalmazkodnak a kialakult helyzethez. Később, amikor szétválik a csoport, és két másik jön helyette létre, akkor már van választási lehetőségük, hogy eldöntsék, hogy az autokratikusabb vezetőt, Jack-et, vagy a demokratikusabbat, Ralph-ot válasszák. Azok, akik Jack-et választották kénytelenek voltak a legmesszebbmenőkig lojálisak lenni hozzá, mert egy ilyen vezető nem tűri az ellentmondást, másrészt a későbbiekben, a Jack vezetése alatt elkövetett etikátlan cselekedetek jobban magyarázhatóak voltak ezen csoport tagjai számára azzal, hogy azt cselekedték, amit a vezető megparancsolt, illetve amit a csoport elvárt tőlük. Elmondható, hogy a kevesebb önbizalommal rendelkező, kevésbé önálló gyerekek csatlakoztak Jack-hez, míg az érzékenyebb de magabiztosabb gyerekek választották Ralph csapatát.

 

Amikor az erősen összetartozó csoportok egy karakán vezető hatására elszigetelődnek a valóságtól, és bizonyos helyzeteket, problémákat csak egyetlen nézőpontból képesek vizsgálni azt nevezzük csoportgondolkodásnak. Ha az erős csoportkohézió megakadályozza a lényeges, de a vezetőétől különböző vélemények kifejtését, fennáll annak a veszélye, hogy a valóságnak nem megfelelő döntések születnek.

 

A Jack által vezetett csoportban a csoportgondolkodás, mint szociálpszichológiai jelenség sokkal jellemzőbb volt, mint Ralph csoportjában. Viszont az is látszik, hogy ugyan Ralph csoportja demokratikusabban működött, a körülmények miatt kialakult félelem és kétkedés Ralph ellen fordította a csoportja tagjait, akik így más lehetőség nem lévén Jack-hez csatlakoztak, és korábbi vezetőjük ellen fordultak.

 

4. szakasz a MŰKÖDÉS

 

Ezen szakasz lényege, hogy a csoporttagok a csoport céljának elérése érdekében koncentrálnak a feladatokra. Megjelenik az igazi csoportmunka, ezáltal a közösen elért eredmények tovább mélyítik a csoporttagok közötti kapcsolatokat. A központi kérdés a. „Mit csináljunk?”

A csoporttá fejlődési folyamat során előfordulhat, hogy visszalépés történik, egy későbbi szakaszból, állapotból, egy korábbi szakaszba.

 

A működés, mint szakasz nem sokáig állt fent a szigeten lévő csoportban. A vezetőválasztás után még együtt kezdték el építeni a kunyhókat, és támogatták, illetve elnézték a vadászok, azaz a Jack által vezetett csoport tevékenységeit, azonban a helyzet megváltozott. Jack határozott és autokratikus vezetési stílusa megerősítette az ő (al)csoportját, és az abban betöltött szerepét, és ezzel nagyobb biztonságot nyújtott a gyermekek számára, mint Ralph demokratikus, de kicsit lassan, körülményesen működő (al)csoportja. A működési szakaszból tehát visszalépés történt a viharzási szakaszba, ahol a korábbi ellentétek újra egymásnak feszültek, és a két vezető közül ezúttal Jack került ki győztesen.

 

társas befolyásolás, konformitás

 

Csoportfertőzésnek nevezzük azt, ha a csoporttagság hatására az egyének kevésbé éreznek felelősséget a tetteikért, mint abban az esetben, ha egyedül cselekednek. A csoportban az egyének gyakran olyan dolgokat is végrehajtanak, amelyeket egyedül soha nem tennének meg. Ebből következik, hogy Ha az egyének egyénenként kevéssé azonosíthatók, az agresszív cselekedetek valószínűsége megnő[5].

 

A csoportfertőzés az egyik legveszélyesebb dolog a csoporttagok szempontjából. Minden erkölcstelen, emberiség ellenes cselekedetnek az alapja, amikor a csoporttagok mentesítve érzik magukat a felelősségtől, hiszen amit elkövettek az együtt követték el, és emiatt úgy érzik, mintha a felelősség is szétoszlott volna a csoporttagok között. Ez a csoportfertőzés okozza a mindvégig erkölcsös, törvénytisztelő Simon halálát, mert társai megölik, amikor fel akarja fedni, hogy a szörny, - amelytől úgy fél a gyermekek egy része a szigeten, - nem létezik, hiszen csak egy ejtőernyős halott akadt fent a fákon.

 

A konformitás a hétköznapi életben, megalkuvó, alkalmazkodó magatartást jelent. A személy viselkedésének vagy gondolkodásmódjának változása, mely egy egyéntől vagy csoporttól származó valós vagy vélt nyomás során alakul ki. Ez abból fakad, hogy az emberek többsége szükségesnek érzi, hogy más emberekkel elfogadtassa magát, másokkal hasonlóan gondolkodjon.

 

A legyek ura című műben a konformitás gyakran tetten érhető. A gyermekek többsége alkalmazkodik Jack-hez, mert így biztonságban érzik magukat. Felmerül ugyan bennük, és valószínűleg tudják is, hogy az általuk elkövetett cselekedetek nem helyesek, de sokkal fontosabb számukra a csoporthoz tartozás érzése, mint az általános erkölcsi törvények. A helyzethez alkalmazkodva, egy idő után már magukkal is elhitetik, hogy amit tesznek az nem rossz, és hogy minden a legjobb úton halad.

 

Tuckman mellett többek között Wilfred R. Bion csoportfejlődéséről alkotott elképzelései tükrében is érdemes átgondolni a művet.

 

Bion szerint a munkacsoport a realitás szintjén működik, az un. „alapfeltevés-csoport” pedig úgy viselkedik, mintha a csoportban egy közös, hallgatólagos feltételezés lenne a helyzetről. Mindezen a „feltételezések” nincsenek megfogalmazva, nem is tudatosak, főleg a csoport érzelmi állapotából vezethetők le. Az „alapfeltevések” kialakulásának oka és célja, hogy a csoport stabilitását biztosítsa a külső és belső stresszel szemben.

 

Jól látható, hogy a szigeten a csoportban, illetve csoportokban az az alapfeltevés alakult ki, hogy a vezetők helyesen cselekednek, így követni kell őket. Alapfeltevés volt persze az is, hogy hamarosan megtalálják és megmentik őket, hiszen semmiféle bizonyíték nem volt, mely mindezt alátámasztotta volna. Abban a politikai és társadalmi helyzetben, ami miatt, és amikor a gyermekek a szigetre kerültek egyátalán nem lehettek biztosak benne, hogy hamarosan kimentik őket onnan. Az érzelmi állapot, mely ezekre az alapfeltevésekre vezette őket, egyrészt a félelem volt, másrészt pedig a remény. A félelem attól, hogy egyedül maradnak a szigeten, ha nem tudnak tagjává válni a csoportnak, valamint félelem attól, hogy ott ragadnak, és nem mentik meg őket. A egyetlen reményük pedig az volt, hogy keresik őket, és hamarosan meg is találják.

 

Bion szerint a csoporttá alakulás jellemezhető, a csoport érzelmi állapotának változásával. A csoportok érzelmi állapotát, illetve annak változását az alábbiak határozzák meg:

 

A függőség (dependencia)

A csoportnak, ugyanúgy, mint a csoporttagoknak igénye van arra, hogy biztonságban legyen, megvédjék egy esetleges külső vagy belső támadás ellen. A tagok a csoportban tehetetlen, éretlen, tudatlan személyekként viselkednek, és a vezetőtől várják el, hogy gondoskodjon róluk, működtesse a csoportot. A vezetőt idealizálják, mindenhatónak és mindentudónak gondolják. Ez a szerep, később, a vezetőben való csalódás után áttevődhet egy erős csoporttagra. A csoport ilyenkor még egy amolyan korai gyermekkornak megfelelő szinten van, a csoportdinamika leginkább a kollektív fantáziára épül. A csoporttagok ellenállnak a racionális tudásnak, produktív munkát nem végeznek, a valóságtól elszigetelődnek.

 

A szigeten lévő gyermekek többsége valóban úgy viselkedett mintha tehetetlen tudatlan személyek lennének, ami valljuk be nem is állt nagyon távol a valóságtól. Ralph-tól és Jack-től várták el, hogy megmondják nekik, hogy mit csináljanak, és az ő utasításaikat szinte etikai, morális felülvizsgálat nélkül teljesítették. A csoport tagjai valóban ellenálltak a racionális tudásnak, hiszen még egymásnak fájdalmat okozni, sőt ölni és képesek voltak. Produktív munkát pedig tényleg nem végeztek, mert például a gyűléseken megbeszélt feladatokat, mint például a kunyhóépítés rövid időn belül feladták, helyette a vadászatra koncentráltak, függetlenül attól, hogy nem voltak élelmiszer hiányában, ugyanis elegendő gyümölcs állt a rendelkezésükre.

 

Harc-menekülés

Mivel fontos célja a csoportnak, hogy fennmaradjon, előfordul, hogy a csoporttagok úgy érik, hogy ez úgy érhető el, hogy harcolnak valami vagy valaki ellen.

„A legfontosabb az, hogy cselekvésükkel bizonyítsák létezésüket. Az a tag lesz a vezető személyiség, aki felismeri, vagy esetleg kreál egy ellenséget, mozgósítja a csoportot, bátorító, önfeláldozó”[6]. Gyakran előfordul, hogy maga a csoportvezető, lesz az, akit megtámadnak. Az ilyen csoport ellenzi az önvizsgálatot, mert kiderülne, hogy az őket fenyegető „ellenség” a csoporton belül van, és nem kívül.

 

Mint azt korábban már említettem, a szigeten lévő fiúk egy idő után Ralph ellen fordultak, holott korábban ők maguk választották meg vezetőnek. A Ralph ellen folytatott „üldözés”-nek pedig nem volt igazi indítéka, ugyanis nem volt egy olyan valós momentum, mellyel a régi vezető ennyire felbőszíthette volna korábbi csoportját. De nem csak Ralph volt az egyetlen, aki ellen „harc”-ot indítottak, hiszen ott volt Röfi is, aki első perctől kezdve a csúfolódás és a megszégyenítés céltáblája volt.

 

Csoportközi kapcsolatok

 

A csoportközi kapcsolatokat főleg az ellenségeskedés oldaláról szoktak vizsgálni. Magyarázatok a csoportközi ellenségeskedésre[7]:

1, a tömegben kontrollálatlan az indulat

2, előítéletes gondolkodás

3, versengés következménye (Sherif)

 

A versengő csoportokon belül a szorosabbak a kapcsolatok a csoporton belül, a vezetés autokratikusabb, és erősebb lojalitást, konformitást követel a csoport a tagjaitól.

 

A versengő csoportok között jellemző, hogy az ellenséges beállítottság nő, a két csoport ellenségnek tekinti egymást, torzult észlelés, azaz a csoportok a saját oldalukon csak a jót észlelik. Mindennek eredménye, hogy csökken a csoportok közötti hatékonyság.

 

Jack körül kialakult csoportban valóban erősebb volt a csoporton belüli összetartás, mint a kezdetekben, amikor még csak egy csoport volt a szigeten. Amikor a két vezér körül kialakult a két csoport, akkor ezek a csoportok egymás riválisai lettek. A két „tábor” valóban ellenségesen kezdett viselkedni egymással szemben, egészen addig, míg a Ralph-ot körülvevő csoport fel nem bomlott, és a csoporttagok át nem pártoltak Jack-hez. A két csoport láthatóan nem volt képes együttműködni. A vadászok csoportja csak a vadászattal volt elfoglalva, és egyátalán nem akartak részt venni olyan „társadalmi munkában” mint a kunyhóépítés, vagy a megmeneküléshez szükséges jelzésre szolgáló tűz életben tartása. Ebből aztán állandó konfliktusok adódtak, hiszen a két csoport nem volt elégedett a másik teljesítményével, nem fogadta el a másik feladatának fontosságát.

A vadászokat a disznó legyőzése még közelebb hozta egymáshoz. Az együtt átélt sikerélmény, a közös feszültség levezetés megerősítette a tagok között lévő kapcsolatokat, csökkent a szorongásuk, és a cselekedeteik helyességében való kétkedés, mely korábban sokkal látványosabb volt.

 

Csoportközi konfliktus

Jellemző, hogy az emberek a saját csoportjukat túlértékeljék, míg más csoportokat, melynek nem tagjai, alulértékelnek. A kutatások szerint ezen folyamat, azaz a tőlünk független csoportok leértékelésének gyakori eredménye a megkülönböztetés, szélsőséges esetben az előítélet kialakulása. Egy másik csoport hátrányos megkülönböztetése saját csoportunk felsőbbrendűségének érzését kelti. 

Konfliktus forrásai lehetnek a félreértések, érték és hiedelemkülönbségek, érdekkülönbségek, személyek közötti eltérések, érzések, érzelmek.

 

A legyek urában a csoportközi konfliktusok forrásai elsősorban az érzelmek voltak, azaz a gyermekek bizonytalansága. Egy teljesen ismeretlen helyre kerültek, és többnyire ismeretlen társakkal kellett együttműködniük. A 6-12 éves gyermekeknek, fiatalságuk és éretlen gondolkodásmódjuk miatt az ösztöneikre kellett hallgatniuk, hiszen nem volt birtokukban semmilyen, a helyzet megoldását segítő tapasztalat. Mivel nem volt a csoportban olyan vezető személyiségű gyermek, aki hosszútávon tudott volna magasabb erkölcsi normákat közvetíteni számukra, így adódott, hogy Jack-et tekintették követendő mintának. Olyan helyzetekben, ahol ennyire erős a csoportnyomás, még felnőtt, egészséges értékítélettel rendelkező felnőttek is úgy ítélik meg, hogy saját túlélésük érdekében alkalmazkodniuk kell a csoporthoz, akármennyire távol állnak tőlük a csoport által közvetített normák és értékek.

 

William Golding: A legyek ura című művéről nekem mindig Radnóti Miklós alábbi verse jut eszembe:

 

TÖREDÉK

 

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

 

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

 

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

 

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

 

FELHASZNÁLT IRODALOM:

 

1. William Golding: A legyek ura. Európa Könyvkiadó, Bp. (2004)

 

2. Atkinson, R.L. és mtsai: Pszichológia. Osiris-Századvég, Bp. (1999) 19. fejezet: Társas kölcsönhatás és társas befolyásolás

 

3. Smith, E.R. – Mackie D.M.: Szociálpszichológia. Osiris Bp. (2002)

 

4. Szabó Éva: A csoport fejlődésének és működésének alapmechanizmusai. In.: Mészáros Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. (1997). (130-146. old.)

 

5. Keményné Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába. Bp. Tk. (1989). III/3. A csoport (71-89. o.)

 

6. Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Bp. Gondolat, (1993).

 

7. Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp., 1988. vagy Osiris, (1996).

 

8. Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája. Gondolat, Bp. (1989). (vagy újabb kiadása) (15. fejezet)

 

9. http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b104/ch09s01s01s08.html

 

10. Rudas János: Delfi örökösei. Kairosz, Bp. (1990).

 

11. Aronson, E.: A társas lény. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. (2002)